Vége lett 2019-nek. Nehéz év volt, 2020 se lesz könnyebb, de erről a következő bejegyzésben írok. Addigis, itt az éves, keserédes 2019-es toplistám.
Az év megvalósult álma: az első “igazi” skatepark a városban.
2014-ben kezdtem el ezt a projektet, 2019 tavaszára lett kész. Sokszor hallom emberektől, meg ugye fogjuk hallani 2020-ban is, hogy “ha én odakerülnék, sokkal jobban tudnám csinálni“. A realitás viszont sokszor tarkón basz: az állami / önkormányzati szféra sokkal bonyolultabb mint ahogy sokan gondolják, mint ahogy én is elképzeltem. Ami fontos: a szatmári srácok deszkázhatnak, bringázhatnak, kosarazhatnak az otthoni kisgatyában Xboxozás helyett, illetve értelmes hasznosítást találtunk az eddig kihasználatlan betontányér számára, és új közösségi hely született a kartierben.
Az év legnehezebb projektje: Streetmusic Festival.
Minnél nagyobb, minnél nemzetközibb, annál nehezebb. Átléptük a lélektani 300.000 RON (!) költségvetést, egyre többen keresnek meg külföldről, mi pedig évről évre magasabbra tesszük a lécet, csak már egyre nehezebb megugrani. A magunknak / közönségnek való megfelelés kényszere eléggé nyomasztó volt, számos konfliktust is okozott a szervező csapatban. A közönség szeretete, a pozitív visszajelzések mindenért kárpótolnak. Tény viszont, hogy a hosszú téli estéken még inkább át kell gondoljuk a rendezvényprofilt. Apropó, 20 ezren már megnézték, Te láttad már az aftermoviet?
Az év terméke: a Szatmári Termék.
Nem az én ötletem, de örömmel vettem részt a projektben, mert látok benne perspektívát. 2019-ben csak az előkészítő lépéseket tettük meg, folyamatban van a védjegy bejegyzése, de addigis: szatmáriak, keressétek és fogyasszátok bátran a helyi termékeket! Nem azt mondom, hogy a multik polcán a lekvár szar, de az Egri Berry finomságát fogyasztva egy helyi vállalkozót támogatsz.
Az év reggelije: nekem eszpresszó, Bencének egy fagyi.
Mindezt olyan dél körül, a görög medence partján. Év végén döbbentem rá sokadjára, a különböző projektek meg határidők miatt milyen kevés időt töltöttem vele, aztán majd pár év múlva fogom sajnálni a túlórával azaz nem vele töltött időt.
Az év pillanata:
Vonultunk a tömeggel a karácsonyi vásár megnyitóján, át a parkon, a könyvtár előtt, a Csizmadiaszín szűk bejáratánál már éreztem a remegést a gyomromban. Aztán befordultunk a sarkon, kinyílt a tér és felhangzott a “wooooow”, ahogy az elsők meglátták a fényfüggönyt a Coposun. Azóta is rengeteg szelfit, photoshootingot látok a szatmári social media egén a fényfüggönnyel a háttérben. Inside sztori: a kollégáimmal a Polgármesteri Hivatalból van egy teljes képtárunk, figyeljük a nagyvárosokat (Londontól Kolozsvárig) hogy milyen mintákat, formákat találnak ki, amit aztán majd következő évben ellopunk 🙂 Igy írtuk fel a fényfüggönyt is a listára még tavaly, aztán kincses Kooolozsváron, amikor feljöttem az ír kocsmából pár itallal a fejemben, ugyanigy rácsodálkoztam hogy woooowww.
Az év legfájdalmasabb vesztesége: Bartoska.
Még akkor is nehéz valakinek az elvesztése, ha az már idős vagy egy szürke, visszahúzódó egyéniség valahol az ismeretségi körben. De amikor olyasvalakit vesztünk el, akinek a személyisége beragyogja a hétköznapokat, akivel minden nap csacsogtál valamit, amikor már úgy tűnt minden rendben, amikor ő ad reményt betegeknek és egészségeseknek egyaránt, azt nagyon nehéz feldolgozni. Nem tudok mást írni mint akkor, októberben: egy ajándék voltál, aki azért érkezett a földre, hogy személyiségével és a szavak erejével tegyen boldoggá másokat.
Az év csalódása: a bécsi Utcazene fesztivál.
Tanulni, netwörkingelni, ámulnibámulni mentem ki, aztán egy középszerű, alulszervezett rendezvényt találtam, amely bár hozta a kötelezőt (zenészek és artisták a köztereken) mégis az 1.2 millió lakosú világvároshoz méltatlannak éreztem. Az eső minden ilyen tipusú rendezvényt felborít, ezt mi is tapasztaltuk párszor. De napfényben sem csillogott.
Az év autós élménye: az új BMW M5.
Egy öltönyös vadállat. Férfias, de nem giccses (mint például az AMG belső tere). Városban duruzsol a V8, kifelé a tábla előtt már ugrásra kész, aztán elszabadul a 625 lóerő, iszonyatosat lép. Sok különleges autót vezettem az autógumis időszakom kb 15 csodálatos éve alatt, az 5 év a Mitsubishi Evóval is maradandó, viszont ez a driveteszt különleges élményt adott tavaly, köszönet a Group West Motorsnak. És nem úgy vezettük mint a hülyegyerekek, nyugi. Itt egy kis ízelitő:
Az év filmje: 30 de Ani de democrație
Remekül összeállított film az elmúlt időszakról, megszólalnak olyan közszereplők mint Gabriel Liiceanu vagy éppen a sármos maffiózó SOV meg az elmaradhatatlan grincs, CTP. Három óra, de megéri. Még akkor is ha mi magyarok nem érezzük magunkénak a bukaresti smekker életérzést a 90es évekből.
Ennyit tavalyról. Persze volt még számtalan szebbnél szebb pillanat, meg ugye nehéz és fájdalmas is. Előre nézek 2020-ra, a következő bejegyzésben pedig azt részletezem, hogyan látom az idei évet. Már nem lesz ennyire személyes, de ha tetszett akkor likeolj kommentelj bátran.
Leave a Reply